Testvérek a családban és a cégben

2020. március 25. - KLART

Jóban vagyok a testvéremmel.” „Ki nem állhatom a testvéremet.” „Nincs kapcsolatom a testvéremmel.” „Nincs testvérem.” Biztosan ismerősek ezek a mondatok.

A testvéri státusz, ahogy a szó eredete is mutatja, azt jelenti, hogy két ember egy testből és egy vérből származik. Ez nem választás kérdése, hanem adottság. Ezt kaptam az élettől, ide születtem, nem volt döntési lehetőségem a tekintetben, hogy lesz-e testvérem vagy sem, és ha igen, mennyi. A testvérség egy családi viszony, amely a családon belül mátrixszerűen meghatározza a kapcsolatokat.

A vállalatok életében viszont a legritkább eset, hogy nincs választásom a tekintetben, hogy kivel legyek együtt a cégben. Persze léteznek ellenséges cégfelvásárlások és egyéb extrém esetek, de ha a békeidőt vesszük alapul, akkor szabad együttműködés mentén dönthetünk arról, hogy lesz-e cégtársunk vagy sem. Ki lesz a partnerünk, azaz lesz-e céges „testvérünk” a vállalatban.

Ha viszont a család működteti a vállalatot, akkor pusztán a „családba születés” okán össze vagyok zárva olyan emberekkel a cégben, akiket nem feltétlenül választottam volna cégtársul. Ez nem csak azért lehet nehéz, mert néha érezhetjük úgy, hogy ránk van kényszerítve ez a helyzet. Azért is okozhat gondot, mert a döntések alapja nagyon sokszor más egy cégben, mint egy családban. A cég és a gazdaság működésének alapja sokkal inkább a racionalitás, míg a családé - ideális esetben - az érzelmi kötődések.

De mi történik akkor, ha ezt a két rendszert egymásra tesszük? Azaz a család együtt van a vállalatban. Hogyan hozunk meg egy döntést, amely a céget is érinti, és a családtagokra is kihat? Az utódlás során pedig kifejezetten nehéz helyzet állhat elő, ha több testvér is van a családban (arról nem is beszélve, ha a testvérek párjai és házastársai is a cégben dolgoznak): Ki hogyan részesüljön a cégből, mint tulajdonos? Minden testvér kapjon tulajdonrészt? Ha igen, ugyanannyit? Kapjanak osztalékot is? Ha igen, egyenlően? Számít az, hogy az egyik testvér a cégben dolgozik, a másik viszont még nem, vagy nem is tervezi, hogy ott folytatja pályafutását? Részesítsem szülőként előnyben az egyik testvért a másikkal szemben? Ha igen, mi alapján? Vagy ez a bibliai parancs megsértése, és történjék bármi, akkor is azt az elvet követem, hogy szülőként akkor vagyok igazságos, ha egyenlően kezelem a gyerekeimet és egyenlő részt juttatok nekik?    

Hogyan legyünk igazságosak a testvérekkel?  

Sok megközelítés létezik e tekintetben, de a legnagyobb kérdés, hogy a család mit tekint igazságosnak. És hogy van-e kialakult gyakorlat erre vonatkozóan, és van-e egyetértés ebben?

Az ügyfeleink egy része úgy gondolja, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék, még akkor se, ha az illető családtag. Ez egy klasszikusan üzleti megközelítés. Amennyit beleteszel, annyit ki is vehetsz. Önmagában azért, mert a családba születtél, még nem vagy feljogosítva arra, hogy tulajdonos is legyél. Ha viszont dolgozol a cégben, akkor megdolgozol a pénzedért és a tulajdonodért is. Ilyenkor a tulajdonosi és munkavállalói minőség gyakran összekeveredik, illetve, ha pontosan fogalmazok, sosem vált el egymástól ez a két szerepkör. Ez az elv persze lehet egy család hosszú távú hitvallása is, amely a harmadik és negyedik generáció esetén viszont már problémákba ütközhet, hiszen addigra olyan terebélyes lehet a család, hogy nem racionális elvárás, hogy minden egyes családtag a cégben dolgozzon azért, hogy tulajdonos lehessen.  

Másik gyakori szemlélet - „igazság” - a szülők között, hogy minden testvér ugyanannyit kapjon. Ezzel találkozunk a legtöbbet. A szülők mindig büszkén mesélik, hogy milyen pontos nyilvántartásokat vezetnek a bankszámlákról, az átutalt összegekről, az ajándékozott ingatlanokról, és ha az egyiknek adnak, rögtön kompenzálják a másikat is.

A kérdés az, hogy biztos, hogy az a fair és igazságos döntés, hogy mindenki egyenlő részt kap? Ha például valaki az életét teszi a cégbe, azzal kel és azzal fekszik, minden szellemi és fizikai energiáját a cégnek szenteli, akkor jogos igény-e a részéről, hogy ő többet kapjon a vállalat tulajdonából, mint testvére, aki külföldön dolgozik, évente kétszer jön haza, és még azokra a kérdésekre is nehezen válaszol, amelyeket e-mailben feltesz neki testvére?

Mi lehet a megoldás? Az, hogy a fenti kérdéseket közösen teszi fel magának a család, közösen vitatják meg az érzékeny témákat, és közösen hoznak döntést. Akármi is lesz ugyanis a végső döntés, sokkal inkább fairnek tartják majd a résztvevők a megoldást, ha közösen jutottak el odáig. Ha az érintett családtagok a probléma felvetésétől a végső döntés meghozataláig részesei a folyamatnak, ha el tudják mondani véleményüket, ki tudják fejezni érzéseiket, akkor sokkal kevésbé élik meg igazságtalanságként a számukra kevésbé előnyös döntést. Az igazságtalanság érzetének elkerülése pedig mindennél fontosabb. A szakirodalom szerint ugyanis ez az egyik legkárosabb, romboló erő egy családi cégben[1]. Megmérgezi a viszonyokat, rombolja a családi kapcsolatokat, haragot és dühöt vált ki, sokszor deviáns viselkedéshez vezethet (lásd Fredo hatás – Keresztapa, erről külön írunk majd), nem ritkán pedig egyik generáció át is adja a következő generációnak az igazságtalanság bélyegét.

 

 

[1]Fondacaro, M.R., S.L Jackson and J. Luescher (2002) Toward the assessment of procedural and distributive justice in resolving family disputes. Social Justice Research, 15 (4) 374-371.) 

 

Ki a Te családod? Ki a Te családod a cég szempontjából?

csaladialkotmany_apa_es_fia.jpg

Minden alkalommal, amikor felteszem ezt a kérdést a hozzám érkezőkhöz, látom a szemekben a kigyúló fényeket. Egy azonnali gyors elcsodálkozást, hogy tényleg, milyen érdekes, ezen a kettősségen még soha nem gondolkodtam el.

Evidenciákról beszélünk ugyanis.

Az, hogy kik számomra a legfontosabbak a világon, hogy kikért teszem nap mint nap, amit teszek, az soha nem volt kérdés.

A családomért: „Értetek dolgoztam egész életemben”.

Ki is az én családom? Mindenki azonnal tudja a választ. De ki az én családom a cégem szempontjából?

Ki az, aki jelen lehet, beleszólhat, részt vehet, dönthet a cég ügyeiben? Ki az, aki pénzt kap? Ki az vajon, aki felelősséget vállal azért, amit én megteremtettem egy egész élet munkájával? Ki az, akiben megbízhatok? Ki az, aki, ha baj van, józanul tud dönteni? Ki az, aki, ha kell, kockázatot tud vállalni, de ha arra van szükség, vissza tudja fogni a költségeket, időben reagál egy esetleges válság idején? Ki az, aki le tud mondani az új kocsiról vagy egy nagyobb lakásról a cég érdekében?

Ez a kör jó esetben egybeesik a vér szerinti családommal, de nagyon gyakran tapasztalom, hogy nem feltétlenül így van ez a való életben.

Sokszor egy sógor, egy vő, egy anyós az, akiben már ma is korlátlanul megbízom, aki az összes bankszámla felett rendelkezési jogosultsággal bír, aki, ha akarná, kiüríthetné az egész céget egy nap alatt. Mégis megbízom benne, pedig nem is vér szerinti családtag.

Akarom-e, kell-e a vér szerinti családtagokat előnyben részesíteni? Ha igen, milyen előnyben? Legyenek ők mindig a tulajdonosok? Képviseljék ők azt a szemléletet, amelyet én mint alapító képviselek? Vagy pont ellenkezőleg? Ők azok, akik értékítéletében nem bízom, akiket nem köt semmiféle erkölcsi norma vagy józan paraszti ész?

Ők azok, akiktől meg kell védenem a váramat, ha fene fenét eszik is. Ha a külvilág kidob magából ezért, akkor sem szeretném, hogy a fiam, lányom dönthessen olyan kérdésekben, amely döntések nyomán egy élet munkája dőlhet romba. 

Mi a helyzet a féltestvérekkel? Ők részei a családnak vagy sem? Mi a helyzet az új és régi feleségekkel, férjekkel, az örökbefogadott gyerekekkel, a családba behozott gyerekekkel, akik már velünk nőttek fel, mi neveltük őket?

Kik ők valójában a cég szempontjából? Be akarom-e vonni őket, vagy pont ellenkezőleg, ki szeretném zárni őket a jogosultságokból? 

Nincsenek egységes válaszok. Csak a Te egyéni válaszod van, a Te családi és céges viszonyaid alapján. Te hogy szeretnéd?

Jogi formula létezik arra vonatkozóan, hogy ki is a családod, de ez nem feltétlenül tükrözi azt, aki Te vagy, amit Te szeretnél, amilyen a Te családod, amilyen a Te céged.   

A Ptk. meghatározza, hogy ki a közeli hozzátartozó, ki a hozzátartozó, ki a testvér. Ha nem figyelek oda, könnyen úgy járhatok, hogy életem legfőbb művét nem olyan emberre bízom, akire szeretném, hanem olyasvalakire, olyasvalakikre, aki és akik a törvény szerint arra jogosultak.

Jó ez nekem? Így akarom vagy másképpen?

Érdemes ezeken a kérdéseken elgondolkodni, és szakértőt igénybe venni. A szakértő feladata a megfelelő jogi tájékoztatás mellett az egyéb, nem jogi szempontok ismertetése is.  A döntés minden esetben az ügyfélé. Fontos, hogy aztán a szándék ne csak gondolat szintjén jelenjen meg, hanem konkrét dokumentumokban végre is legyen hajtva.